Szobrászat

magyar
Fénykép: 
AddThis: 
Életrajz: 

Szerb szobrász és a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia tagja volt. Építészetet Bécsben kezdte tanulni  de a következő évben Münchenbe költözött, és tanulmányait az Akadémián folytatta a prof. M. Widmann osztájában. 1887-ben Párizsba költözött, és 1890-ben szobrászatbol diplomázott a az École des Beaux Arts egyetemen - Shapie Engabler osztályában. Visszatérve Szerbiába, 1891-ben az első belgrádi gimnáziumba kezdett dolgozni mint rajztanár. Időközben visszamegy Párizsba és a háború ideje alatt Franciaországban volt. Háború után egésszen nyugdíjba vonulásáig 1926-ban, a negyedik belgrádi gimnáziumban professzorként dolgozik  és mint ellenőr az építészeti minisztériumban. Ő volt a “Lada” festészet társaság alapítója és  a Medulic Művészeti Egyesület tagja.  A Belgrádi Képzőművészek egyesülete alapítója is. Az első kiállítása a párizsi világkiállításon 1889-ben volt, ahol megnyerte a bronzérmet. Az aranyérmet az 1900-as párizsi világkiállításon nyerte meg. Első önálló kiálítása Újvidéken 1905-ben volt, majd gyakran Belgrádban is tart. Az első szerb szobrászok  generációjába tartozik, akinek a munkájuk úttörő jellegű. Több mellszobrot, szobrot, érmet és plakettet készített. 

 

Forrás: 
Téma bejegyzés: 

A  legismertebb művei: Josip Pančić  az egyetemi parkban Belgrádban (1891); a Prince Milos emlékmű Pozarevacon (1898); a koszovói hősök emlékműe Krusevacon (1910); Montenegrói felügyelők a párizsi önkormányzatnál (1903); Branko Radicevic emlékmű Karlócán (1899);Vuk Karadzic emlékmű Belgrádban (1929); Stepa Stepanovic emlékmű (1930), és így tovább.

Kategória: 
Személyes adatok: 
Újvidéken január 21. 1861-ben született - Belgrádban március 23-án 1953-ban halt meg.
Születési dátum: 
hétfő, január 21, 1861
Születési hely és lokáció: 
Novi Sad
Serbien
45° 14' 54.8988" N, 19° 50' 57.7824" E
Halál dátuma: 
hétfő, március 23, 1953
Halál helye és lokáció: 
Beograd
Serbien
44° 48' 44.7624" N, 20° 27' 14.49" E
Nem: 
Мушки
Születési év: 
1861
Születési : 
Szerbia
Feliratkozás RSS - Szobrászat csatornájára