Tu bisvát – svát hónap 15-e a fák újéve. A természet szeretete már Mózes korában is fontos volt a zsidó nép számára, a gyümölcsfák védelme pedig különösképpen. Ezt igazolja az, hogy a gyümölcsöt termő fákat még háború idején sem volt szabad kivágni. Ennek egyik megnyilvánulása ez az ünnep is. A zsidó újévek: A zsidó naptár szerint négy újév van: niszán hónap elseje a királyok és ünnepek újéve (a Tóra ezzel kezdi számolni a hónapokat, az alul található ünneplista szintén), elul elseje a tizedek újéve, tisri elseje rós hásáná, a zsinagógai újév, a teremtés ünnepe, a naptári év kezdete, és svát hónap tizenötödike a fák újéve. A fák újéve a Hillél-féle iskola szerint svát 15-én, Samáj szerint 1-jén van. A két mester több kérdésben is mást tartott megfelelőnek, a különféle tanítások közötti különbség okán született meg a zsidó vallásos irodalom legismertebb és legnagyobb gyűjteménye, a Talmud. Ezen a napon fiatalok és gyerekek számára rendezett műsoros összejövetelt is szoktak tartani. Az alkalom során fán termő gyümölcsöket és aszalt gyümölcsöket fogyasztanak, lehetőleg olyat, amely Izraelben is honos. Ezt az alkalmat nem köti annyi előírás, mint a pészah estéjét, elnevezése is csak a közös étkezésre utal, nem a széderi szertartás bonyolultságára. Kabbalista tradíció, hogy gyümölcsöket és olajos magvakat együnk tu bisvátkor. A füge, a datolya, a mazsola, a majomkenyérfa gyümölcse és a mandula kimondottan népszerűek ilyenkor. Sok vallásos zsidó ilyenkor az asztalra teszi a hét "alapétket", amiket a Tórában Izrael földjével azonosítanak, amik a Deuteronómium (8:8) szerint a búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olivabogyó és a datolya. A kabbalizmus szerint a különböző fajta gyümölcsöknek különböző spirituális jelentőségük, függetlenül attól, hogy szárítottak vagy frissek az alábbi sorrendben kell enni őket: 1. Gyümölcsök és magvak, amiknek külső héjuk kemény és/vagy nem ehető, viszont belsejük puha és finom képviselik a legmagasabb szintet. Pl.: narancs, banán, dió, mogyoró, pisztácia. (Ide tartoznak természetesen azon citrusfajták is, amiknek egészük ehető pl. etrog) 2. Gyümölcsök és magvak, amik kívül puhák és ehetőek, belső részük viszont kemény, mint a datolya, sárgabarack, olajbogyó, afarszimon (khaki szilva) tartoznak a második szinthez. 3. A harmadik szint pedig azon gyümölcsöké, amiket teljes egészében elfogyasztunk, például a füge, málna, ribizli és hasonló gyümölcsök. A kabbalista tradíció azt tanítja, hogy ha a gyümölcsöket ebben a sorrendben esszük, akkor kapcsolatba kerülünk az Élet fájával, amit Isten ültetett az Édenkertbe, ahová Ádámot és Évát is teremtette. A sorrend fontos jelentése, hogy eljutunk a külső valóságtól a különböző szinteken át a végső, legbelső negyedik dimenzióig, amit ebben az esetben a gyümölcsök illata képvisel.

Forrás: Wikipedia

A hanuka, a fények ünnepe zsidó ünnep. A Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. Azon zsidó ünnepek közé tartozik, melyek nem a Tórán alapulnak (ilyen még például purim), abban egyedi, hogy egy hadi eseményt örökít meg a nép emlékezetében. Jézus Krisztus is rendszeresen feljárt megünnepelni a hanukát. Ezt az ünnepet ismerik leginkább a nem zsidók körében. A hanukijának, azaz a hanukai menórának kilenc ága van, nyolc normál gyertyatartó és – középen – egy „szolga” (sámás vagy sámesz). A „szolga” segítségével kell meggyújtani a nyolc gyertyát vagy mécsest. Első nap egyet, másodikon kettőt és így tovább. Az ünnep végén minden láng ég (nyolc plusz a szolga), így szimbolizálva, hogy az olaj kitartott nyolc napig. (Mivel a zsidó naptár szerinti napok napnyugtával kezdődnek, tehát az első gyertyát az ünnepi dátum előtti este kell meggyújtani.)
Hanuka és a karácsony: A hanuka a fények, illetve a szentély újjáavatásának ünnepe, és semmi köze karácsonyhoz. Az utóbbi a keresztény vallás egyik nagy ünnepe, míg a hanuka a zsidó ünnepek közül a kevésbé jelentősek közé tartozik. Az érthető, hogy sokan úgy gondolják, a két ünnepnek van egymáshoz köze, mivel nagyon közel vannak egymáshoz és ilyenkor az emberek hajlamosak azonosítani a két ünnepet. Hasonlóság még a kettő között, hogy mind a két ünnepkor a gyerekek ajándékokat kapnak.

Szukkót (héberül סֻכּוֹת (pontozatlanul סוכות is) (lomb)sátrak, askenáz kiejtéssel Szuk(k)ajsz), az úgynevezett Sátrak ünnepe, másként: Hag hasszukkót.
A szukkót hét napon át tart, zárásaként a nyolcadik napon a Smíni aceret, vagyis az őszi záróünnep követi. Több vidám vallási szertartás, sok ének és tánc kíséri az örömünnepet.
Az ünnep lényege, hogy kifejezze az Isten gondviselésében való bizakodást és hitet. Ahogyan a Mindenható a pusztában gondoskodott népéről, úgy ezután is fog. Éppen ezért teszi a Biblia az ünnepet az aratás, betakarítás idejére: „A sátorok ünnepét hét napig tartsd, mikor begyűjtöd a termést a te szérűdről és sajtódról. És örvendezz a te ünnepeden, te és a te fiad, a te leányod, szolgád és szolgálóleányod, a lévita, a jövevény, az árva és az özvegy, akik belől vannak a te kapuidon. Hét napig ünnepelj az Úrnak, a te Istenednek azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr, mert megáld téged az Úr, a te Istened minden termésedben, és kezeidnek minden munkájában; azért örvendezz igen! Minden esztendőben háromszor jelenjen meg közüled minden férfiú az Úrnak, a te Istenednek színe előtt azon a helyen, a melyet kiválaszt; a kovásztalan kenyerek ünnepén, a hetek ünnepén, és a sátorok ünnepén. De üres kézzel senki se jelenjen meg az Úr előtt!” (5 Mózes 16:13–16; Károli)
A pészahal és a sávuóttal együtt ez a három, úgynevezett zarándokünnep egyike, melyen a Szentély fennállásának idején a zsidóknak Jeruzsálembe kellett menniük, hogy áldozatot mutassanak be.
Szukkót első napján ezt egy másik áldással toldják meg (Sehechejánu). Az áldás után megfordítják az etrogot és meglengetik a lúlávot a négy világtáj felé, majd fel és le, ezzel is jelezve, hogy Isten mindenhol jelen van. A szukkóti istentiszteleten is mondanak Hallélt. Ezalatt is folyamatosan kézben tartják a négy növényt, és amikor kell meglengetik a lulávot. Az alkalom egy pontján (hósánót) a gyülekezet ünnepi körmenetté alakul és kezükben a lúlávval és etroggal mind a hét napon megkerülik (hósáná rábá napján hétszer) az emelvényt (bímá). Amikor még állt a templom, akkor az oltárt járták körül hasonló módon.

Jóm kippur, az engesztelés napja.
Ez az ünnep talán a legnagyobb a zsidó kultúrában. Nagyságát mi sem bizonyítja hitelesebben, mint maga a zsidó társadalom, amely egy teljes hónapot (elul) és még tíz napot szentel az ünnepre való felkészülésre (lásd: szlichot). Az ünnepet mintegy felvezeti a ros hásáná és levezeti a nem sokkal később tartott hosáná rábá (a szukot utolsó napja).
Az ünnep fő célja, hogy megtérésre hívja a zsidó hívőket:
A jóm kippurt tévesen hosszúnap néven is szokták hívni (ugyanis e napon különösen sokat imádkoznak a vallásos zsidók, és huszonöt órás böjtöt tartanak), noha helyesen a ros hásáná a hosszúnap, mivel az az egyetlen főünnep, amely Izraelben és a diaszpórában is két napig tart. Helyesen inkább a szombatok szombatja (sábát sábáton) név illik az ünnepre, hiszen ez az egyetlen nap, amelyre a háláchá böjtöt ír elő. Az evésen és iváson kívül tilos mosakodni, parfümöket használni, kényelmes bőrcipőt viselni, valamint házaséletet élni. A szombati szabályzások erre a napra fokozottabban érvényesek. Mindezek a szabályok a test sanyargatását tűzik ki célul, mely elősegítheti a megtérést, az ünnep lényegét. A böjtöt a megelőző nap (erev jom kippur) késő délutánján egy ünnepi lakoma előzi meg, amely után a családfő megáldja gyermekeit. A chászid zsidók nem sanyargatják testüket olyan mértékben, mint a többi zsidó, mert szerintük nem ez a lényeg, hanem a valódi bűnbánat, amely a szívben van.
„A szíveteket szaggassátok, ne a ruhátokat, s úgy térjetek meg az Örökkévaló Istenetekhez, mert Ő irgalmas és megbocsátó, hosszan tűrő haragú és nagy szeretetű, és meggondolja a büntetést” (Joél könyve, 2. fejezet 13. vers).
A zsidó gondolkodás szerint a valódi bűnbánatot a megtérés jelei követik, vagyis a bűnösnek meg kell javítania életvitelét, és a lehetőségekhez mérten helyre kell hoznia az okozott erkölcsi, anyagi kárt.
Szokások:
Ezen a napon minden fogadalom feloldásáért imát mondanak ''(kol nidré)'', hogy az év tiszta lappal induljon.
A hittudomány álláspontja szerint: arám nyelven írott fogadalom eskük feloldását szolgálta. Szövege – a párhuzamos kifejezések összevonásával – „Minden fogadalmat, esküt, tilalmat, melyet ezen Engesztelő Naptól fogva a jövő Engesztelő Napig (régibb szöveg: a múlt Engesztelő Naptól máig) a magunk személyére tettünk, megbánunk, visszavonunk, érvénytelenítünk.”
A jövőre nézve tett fogadalmak visszavonása tudományos vitákat váltott ki. Magyarázatára különböző nézetek keletkeztek, melyek feloldása hittudomány feladata.
Általában az egész napot együtt, a zsinagógai közösségben töltik, olvassák az írásokat, főleg az Áron áldozatáról szóló részeket és Jónás könyvét.
A böjt olyan szigorú, hogy a száj megnedvesítése is tilos, ám azoknak, akiknek orvosuk megtiltotta a böjtöt, kötelező enniük és inniuk. A gyerekek csak pár órás böjtöt tartanak, a nagykorúvá avatott izraeliták (tizenkét év feletti lányok, asszonyok, tizenhárom év feletti fiúk, férfiak) közül minden egészségesnek kötelező a teljes böjt.
Ez a zsidók legnagyobb ünnepe, ami abból is látszik, hogy egyedül ezen az ünnepen szolgált maga a főpap. A főpapnak azonban nagyon alapos felkészülésnek kellett alávetnie magát. A felkészülés utolsó hetében a családjával sem tarthatta a kapcsolatot, hanem beköltözött a szentélybe, hogy a Tóra olvasásával, imádkozással és égő, illat- és véráldozattal járuljon Isten elé. Ilyenkor a főpap megtöltötte a szentélyben álló hétágú menórákat is olajjal. A jóm kippur előtti éjjelen nem aludhatott, mert álma megszentségteleníthette volna az ünnepet, ilyenkor az írásokat olvasta (jellemzően Jób és Ezsdrás könyvét).

Rós hásáná – az év kezdete (feje) a zsidó zsinagógai újév. Az év feje – ez a kifejezés csak egyszer szerepel a Bibliában, akkor sem kifejezetten az ünnepre, vagy a napra utal, inkább tisri hónapra. Szokások: A ros hásánát megelőző teljes hónap már a tesuva, azaz a megtérés jegyében telik el. E felkészítő hónap minden egyes reggelén a zsinagógákban megfújják a sófárt, hogy felébresszék a hívek szívében a megtérés vágyát és felhívják a figyelmet a közelgő „Félelmetes Napokra”. A nap előestéjén kitlit, azaz fehér színű gyolcsruhát öltenek, melyet sokan tévesen gyászruhának hisznek, azonban nem az, a zsidó kultúrában a fehér az ünneplőruha színe, bár szokás a halottakat ünneplőruhában búcsúztatni. Az is igaz, hogy a tizenharmadik századtól a kitli főleg a gyászszertartások öltözéke, így rávezeti az embert a bűnbánatra. Ilyenkor a zsinagógákban is a fehér szín az uralkodó, fehér többek között a frigyszekrényt (áron hákodes) takaró függöny (párochet), a Tóraolvasó asztal (sulhán) terítője is. Babonásabb gondolkodású családokban ros hásáná idején az egész napot olyan dolgokkal töltik, amelyeket egész évben szeretnének végezni. Egyes helyeken ilyenkor nem alszanak, nehogy végigaludják az évet. Erre tanít a Talmud is a szimán tov (jó ómen) magyarázatánál. Alvás, pihenés helyett a Tórát tanulmányozzák és a zsoltárokat olvassák (általában kétszer olvassák el a százötven zsoltárt, mert az pont háromszázat ad, ami egyenlő a megbocsátás héber szavának számértékével). Ilyenkor a máskor hosszúkás, sós ünnepi kalács (barchesz) is kerek és édes. A szokásos sóba mártást felváltja a mézbe mártás. Szokás a kalácsot a zsinagógában közösen fogyasztani és jókívánságokat mondani (sáná tová umtuká – jó és édes év köszöntsön mindannyiunkra, vagy lesáná tová tikátévu vetéhátému! – jó évre legyetek beírva és lepecsételve!). Innen ered az ünnep kesze (gyülekezés) elnevezése. Szokás az esti édes és zsíros (kövér) ételekből álló vacsoránál halat is tálalni a fejével egyben, utalva a Tóra igéretére: „És fejjé tesz téged az Úr és nem farkká, és mindinkább feljebbvaló leszesz és nem alábbvaló, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek parancsolataira, a melyeket én parancsolok ma néked, hogy tartsd meg és teljesítsd azokat;” Mózes V. könyve 28. fejezet 13. (Károly Gáspár fordítása) Egyes helyeken az esti vacsoránál a fiúgyerekek bűnvallást tesznek apjuknak az elmúlt évre vonatkozóan (ezt többnyire az apai tányér mellé helyezett levélben teszik meg). Ilyenkor az apa természetesen megbocsát és az évet tiszta lappal indítják. Forrás

Szöveg: Wikipedija

Kép:Wikimedia

Mária mennybemenetele (Latin Assumptio Beatae Mariae Virginis), valamint Mária nagyboldogasszony. Hasonlóképpen, az ortodox egyházak, különösen a Szír-ortodox egyház (augusztus 28. -án a julián naptár szeint) követi az Orosz, Szerb, Grúz, Görög és a Kopt ortodox egyházat és ünnepli az örmény apostoli egyházi Mária mennybemenetelét.

Forrás: ortodox naptár